2014. június 29.

31-32. nap Utazás haza és végszó

Miután pár óra motorcsónakázás után beértem Iquitosba, a kapitány kérésem ellenére fogott nekem egy taxit, aki az erősen túlárazott fuvardíj fejében elvitt a hostelig. Hát ez van, ha az ember nem saját maga alkudja ki a fuvar árát, de legalább a kapitány is kapott egy kis borravalót jutalék formájában.

2014. június 27.

29-31. nap A dzsungel

Az előző esti minibuli ellenére egész frissen pattantam ki a dzsungeltúra reggelén az ágyból. Egy gyors rántottázás és a cuccaim elpakolása után lementem a lobbiba, ahol a két ausztrál és Magno már vártak rám. A két nappal korábbi eső miatt szétázott cuccaim a magas páratartalom miatt sajnos még mindig nem száradtak meg, ezért néhány ruhadarabot a korlátra kiteregetve indultam el abban a reményben, hogy még akkor is meglesznek, mire visszatérek. A recepción gyorsan kicsekkoltam, majd a többiekkel együtt elindultunk a kikötőbe.

2014. június 24.

27-28. nap Iquitos belváros

Iquitos az az állomás, ahová az ember leginkább csak akkor utazik, amikor az esőerdőt szeretné felfedezni magának. Ennek több oka is van: egyrészt az Amazonas-környéki őserdő legjobban megőrzött területe pont Perura, Iquitos környékére esik (a szigorú kormányzati szabályozás miatt), másrészt a település csak repülővel vagy hajóval közelíthető meg, ezért legyen akármilyen bájos maga a város, a legtöbb turista mégis csak az esőerdei kalandok miatt látogat el ide.

2014. június 22.

26. nap Utazás Cusco-ból Iquitos-ba

A rövid, mindössze pár órás alvás után gyorsan összekaptam a cuccaim, és egy helyiek elől lenyúlt taxival elindultam Cusco reptere felé. A taxifogás talán az egyetlen terület, ahol bármely gringó egyértelmű helyzetelőnyben van a bennszülött peruiakkal szemben, de ennek árát persze többszörösen megfizeti az eleve hátrányos alkupozíciójából eredően. Cuscoval (végre?) elfogytak az utazásom földön megközelíthető célpontjai, ezért innentől kezdve relatív gyakran szálltam repülőre.

2014. június 21.

24-25. nap Machu Picchu

A Cuscoban tervezéssel eltöltött órák nem voltak hiába, mivel sikerült egy olyan útvonalat terveznem az elveszett városba, amely a turistáknak szánt 100$-200$ helyett kevesebb, mint a tizedéből megoldja az utazást. Normál esetben az ember Cuscoban felül a vonatra, és három óra múlva leszáll Aguas Calientes-ben, a Machu Picchu-hoz legközelebb eső lakott település vasútállomásán, de hát ez az opció egyrészt nem a hátizsákos utazók pénztárcájához és életfelfogásához lett kialakítva, másrészt amúgy is jobb szeretem a kalandosabb utakat.

2014. június 19.

21-23. nap Cusco

Reggel 4-kor a hosszú(nak tűnő) buszozást követően megérkeztünk Cuscoba, a Peruba látogató turisták kettes számú célpontjába. Cusco önmagában is egy szép és turisták számára sok látnivalót tartogató város, azonban igazi vonzerejét a közelben található elveszett inka város, a Machu Picchu adja. Az elveszett városba csak pár nappal később érkeztem, ezért arról egy külön bejegyzésben írok majd.

2014. június 16.

19-20. nap Amantaní és Taquile

A bociszemű kamu-szigetlakókat hátunk mögött hagyva 3 óra hajózás után befutottunk Amantaníra, a tó nagyobbik részén fekvő szigetre. A szigetre érve már vártak a helyiek, ugyanis az egész túra lényege az volt, hogy egy helyi családnál leszünk elszállásolva egy éjszakát, akik ezalatt fogják a kezünket, megetetnek, segítenek használni a pottyantóst, stb.